Ezt olvasta már?


A koronavírust nem jósolta meg, de Európa-hírű járványguru volt Nostradamus

Különleges műsorfolyammal tiszteleg a francia jövendőmondó előtt a HISTORY2

Akár hiszünk Nostradamus jóstehetségében, akár nem, van miért tisztelni a XVI. századi francia jövendőmondót. Ő volt korának egyik leghíresebb „járványügyi szakembere”, vagyis pestisdoktora.

 

Mai szemmel alapvető higiéniai előírásnak tűnő javaslatai akkoriban felvilágosult gyógymódnak

számítottak. Nostradamusnak szombaton egy egész estét szentel a HISTORY2.

„Eljő majd egy ikerév, amelyben felemelkedik egy királynő, aki keletről érkezik majd, és aki dögvészt

terjeszt majd az éj sötétjében a 7 dombos országban és porrá alakítja át az emberek alkonyát, hogy

elpusztítsa és romba döntse a világot.” Ha úgy dekódoljuk az üzenetet, hogy az ikerév 2020-at jelenti, a

királynő a korona metaforája, a 7 dombos ország pedig Itália, akár kísértetiesnek is érezhetjük az állítólag

Nostradamustól származó 1551-es próféciát. Ám sajnos hamisítványról volt szó: Nostradamus sosem

vetette papírra ezeket a sorokat. Ahogy nincs nyoma A próféciák című híres könyvében a szintén sok

helyütt idézett, „Amerikán és Lombardián” végigsöprő nagy csapásnak sem.

A koronavírust tehát nem jövendölte meg a történelem talán leghíresebb jósa, mégis tanulságos felidézni

az életét a járvány közepette. Michel de Nostredame 1503-ban született Provence-ban, kikeresztelkedett

zsidó orvoscsalád leszármazottjaként. Vallásos nevelést kapott, élete végéig buzgó katolikus volt. Anyai

nagyapja hatására kezdett foglalkozni a csillagászattal, az asztrológiával és az orvoslással is. A

leghíresebb francia orvosi egyetemre, Montpellier-be iratkozott be, ami arról volt híres, hogy az ott tanulók

évente felboncolhatták egy kivégzett gyilkos holttestét, ami akkor kiváltságnak számított.

A pestisjárvány csodadoktora

Orvosi tanulmányait azonban öt év után meg kellett szakítania, mivel az 1520-as években kitört

pestisjárvány miatt az egyetem bezárta kapuit. Nostradamus fiatal orvostanhallgatóként felcsapott

pestisdoktornak. Ebbéli minőségében bejárta Franciaország legzsúfoltabb, legfertőzöttebb városait

Narbonne-tól Carcassone-ig, Toulouse-tól Bordeaux-ig. A pestisdoktorok híres védőöltözetét – széles

karimájú kalap, hosszú pálca, fekete szattyánbőr köpeny, gyógynövényekkel töltött madárcsőr-maszk –

azonban még nem viselhette, mivel azt csak a következő évszázadban találta fel XIII. Lajos orvosa,

Charles Delorme.

Nostradamus a korban felvilágosult módszerekkel küzdött a járvány ellen, és valószínűleg sok ember életét

mentette meg. Kortársai gyakran véreztetéssel vagy higannyal próbálták gyógyítani a kórt, ő ezt elvetette, a

járvány után egy könyvben is foglalkozott a bevett módszerek hatástalanságával. Ehelyett higiéniára

helyezte a hangsúlyt: azt tanácsolta a pestis sújtotta városoknak, hogy égessék el mihamarabb a

holttesteket, igyanak tiszta vizet, és szellőztessenek. Egy csipkebogyó-főzetet is „feltalált”, ami nyilván nem

gyógyította a pestist, de C-vitamin-tartalma miatt az immunrendszer erősítésében játszhatott valamekkora

szerepet.

Konfliktus az egyetemmel

A járvány után befejezte tanulmányait, de később kiutálták az egyetemről. A neves kultúrtörténész, Ráth-

Végh István így írja ezt le: „Egyetemi tanulmányait Montpellier-ben végezte, ahol később tanár is lett. Majd

orvosi gyakorlatra adta magát, s a pestisjárványok alatt önfeláldozással és akkora tudással működött, hogy

nevét a legjobb hírű orvosok sorában emlegették. A kari konkurencia sanda szemmel nézte a

népszerűséget, s mert másképpen nem tudtak neki ártani, kálvinizmussal vádolták meg. Ekkor

Nostradamus, kedvét vesztve, felhagyott az orvosi gyakorlattal, és visszavonult egy kis dél-franciaországi

városba, Salonba.”

Itt élte le aztán további életének nagy részét. Első feleségét és két gyermekét elvitte egy betegség, ami

ellen nem találta meg a csodaszert. 1536 és 1544 között itáliai vándorútra ment, de amikor

Franciaországban újra országos pestisjárvány tört ki, hazatért segíteni. Az újabb járványt is túlélte, újra

megnősült, letelepedett, és olaszországi kozmetikai ismeretei révén sok gyógyulni vagy szépülni vágyó

gazdag páciens kereste fel. Salon város csatornázási terveit, a köztisztaság járványügyi jelentőségének

tudatában, nemcsak szóban, de magánvagyonából is támogatta. És itt írta meg híres jóslatait is, amelyek

miatt neve máig fennmaradt, és amelyek hatásáról a HISTORY2 különleges műsorfolyama is

megemlékezik.

A Nostradamus hatása című sorozat május 16-án és 23-án, szombat este 18 órától látható a

HISTORY2-n. A Nostradamus jóslatai a 21. századra című film május 16-án, a Nostradamus utódja

pedig május 23-án, szombat este 20:15 órakor látható a HISTORY2-n. Ismétlések folyamatosan.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez a két sztár összejött idén, és senki se tudta

Minden évnek megvan a maga botránya, szakítása vagy hirtelen lángra kapó love story-ja...

Ezekben a hazai községekben található a legtöbb gyógyvíz

A gyógyvízzel rendelkező községek közül két település lóg ki a sorból. Az egyik helyen négy, a másikon öt olyan termálkutat...

Őrületesen jó sci-fi sorozatok érkeznek – tele leszünk szörnyekkel

Az Apple TV+ az elmúlt években fokozatosan vált a minőségi sci-fi sorozatok egyik legfontosabb otthonává, ám a 2023-ban bemutatott Monarch:...

A maja piramisok mellett iszonyatos dolgot ástak ki a földből, a világ nem lesz többé olyan mint eddig volt, miután ez nyilvánosságra került

Egy sokáig félreértett ősi rendszer most olyan részletet árult el, ami teljesen átírhatja a múltunkról alkotott képet.

Minden nap ettem fokhagymát, el se hittem, hogy ezt teszi a testemmel - Neked is ki kell próbálnod

A fokhagyma klasszikus illatát nem szeretjük, de amit elfogyasztva a testünkkel tesz, már annál előnyösebb!

Félelmetes tempót diktál a legújabb második világháborús film a streamingen

A mozikban csak mérsékelt érdeklődés kísérte, ám amint megjelent a PVOD‑platformokon, a Nürnberg című történelmi dráma azonnal...

Ezzel az új módszerrel minden eddiginél korábban kiderül, rákosak vagyunk-e

A rák korai felismerésének egyik legnagyobb akadálya, hogy a daganatok kezdeti stádiumban rendkívül aprók, és a jelenlegi diagnosztikai...

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is...

Csak úgy száguld a legőrültebb II. világháborús film

Ahogy közeledik az év vége, és a nézők egy része karácsonyi filmekkel hangolódik az ünnepekre, addig mások inkább 2025 legnagyobb...

A Netflix új, 100%-os értékelésű thriller sorozata globális siker lett

A Netflix ismét bebizonyította, hogy képes világszerte ismertté tenni olyan sorozatokat, amik korábban teljesen ismeretlenek voltak a...

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak...

Denzel Washington és John Travolta közös thrillere nagyot megy

Kevés olyan remake létezik, amely képes felülmúlni az eredetit – és a legtöbb filmrajongó pontosan ezt érzi, amikor szóba kerül a...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0