A kiemelkedő minőségű magyar élelmiszerek versenyképesek Oroszországban
A kiemelkedő minőségű magyar élelmiszerek versenyképesek Oroszországban - összegezte moszkvai látogatása első napjának tapasztalatait kedden az MTI-nek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A tárcavezető Európa egyik legfontosabb élelmiszeripari kiállítására, a moszkvai Prodexpóra látogatott el és tárgyalt orosz partnerével is.
Fazekas Sándor nagyon fontosnak nevezte a magyar-orosz kapcsolatokat és rendkívül eredményesnek ítélte az együttműködést a legkülönbözőbb területeken.
Kiemelte az élelmiszerexportot. Mint mondta: a 2010-ben elért 230 millió euró értékű magyar beszállítás önmagáért beszél. A magyar import eközben minimális volt. A 2011-es végleges mérleg még nem készült el, de körülbelül tíz százalékos exportnövekedésre lehet számítani.
A vidékfejlesztési miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz piac megbízhatóan fizet, de rendkívül igényes, és alapos az élelmiszerellenőrzés. Magyarország ezért Oroszországba az úgynevezett "prémium termékeket", a kiemelkedő minőségű élelmiszereket tudja beszállítani, még a nagyon komoly versenyhelyzetben is. Mennyiségben is versenyképesek vagyunk.
"A magyar élelmiszernek a megbecsültsége, presztízse azért megvan és ez olyan lehetőség, amivel nekünk élni kell" - összegezte tapasztalatait Fazekas Sándor.
A nagyszabású, február 17-ig nyitva tartó moszkvai élelmiszeripari kiállításon a 2200 cég között tizenhárom magyar is bemutatkozik. Közöttük van több neves borház és borgazdaság, de a libamájat forgalmazó Merian Foods és Fit-Food Kft is.
"Mivel több száz magyar cég szállít Oroszországba, ezért fontos, hogy mindig magas szinten jelen legyünk. Ez része annak az aktív agrárdiplomáciának, amit itt is folytatunk. Az egész világ sorban áll Moszkvában az agrárminisztériumnál, a külügyminisztériumnál, az államfőnél, a miniszterelnöknél. Ha mi ebben a sorban átengedjük a helyünket valakinek, akkor ott más fog állni. Ez a magyar agrárdiplomácia előtti feladat. Ott kell lenni, megbeszélni, elhárítani az adminisztratív akadályokat. Aki komoly tárgyalófél, azt komolyan veszik itt is" - hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter, akit moszkvai tárgyalásaira elkísért Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár is.
Fazekas Sándor kedden Szolovjov Alekszandrral, az orosz agrárminiszter első helyettesével folytatott megbeszélést, amelyen részt vett Alekszej Szaurin, az orosz állat-és növény-egészségügyi felügyelet (Roszszelhoznadzor) vezető-helyettese is.
A miniszter elmondta, hogy bár még folynak a tárgyalások, megnyílik majd a lehetőség a magyar juh-és kecskehús Oroszországba való beszállítására. Magyarországon ez az ágazat nehéz helyzetben van, exportpiacokra van szüksége. Különböző állategészségügyi élelmezésbiztonsági előírásokat kell még áttekinteni, de orosz részről is nagyon biztatónak látják a lehetőségeket.
Ugyancsak fontos a magyar-orosz mezőgazdasági együttműködésben az állattenyésztés. A minisztérium arra törekszik hogy összehozza a partnereket. Ennek az eredményességét mutatja, hogy évről-évre tíz-húsz százalékkal növekszik a magyar-orosz kereskedelem volumene - mondta Fazekas Sándor.
Az orosz partnerekkel folytatott tárgyaláson jó néhány területen, például a vízgazdálkodási, a víztisztítási és az öntözési technológiák átadásában láttak lehetőséget az együttműködésre. A vetőmagágazat mellett további lehetőség van a facsemeték exportjára. Az orosz piacra elsősorban dísznövények érkeznek. A kertészet, kertépítés, illetve az erdőtelepítés területén a magyar szaktudás is érvényesíthető Oroszországban.
Fazekas Sándor úgy látja, hogy az önellátást célzó, nagyszabású orosz mezőgazdaság-fejlesztési programba a magyar agráripar és a magyar kutatás-fejlesztés is be tud kapcsolódni. A betakarítás, raktározás, tárolás, és szállítás és szárítás korszerűsítéséhez a bevált magyar technológiák értékesítésére van lehetőség. A mostani moszkvai kiállításon is jelen lévő élelmiszeripari berendezésekkel - csemege kukorica-, paradicsom,- és paprikafeldolgozó, vagy akár a tejipari gépsorokkal is - versenyképesek a magyar gyártók.
Egy korábbi megállapodást a gyakorlatba átültetve a magyar és orosz agráregyetemek közötti együttműködésben is új lehetőségek nyílnak. Tíz-tíz egyetemista továbbképzését készíti elő a minisztérium a Gödöllői Szent István Egyetemen és a moszkvai Tyimirjazev Agráregyetemen - mondta a magyar vidékfejlesztési miniszter.
Fazekas Sándor végül bejelentette, hogy meghívta partnerét, Jelena Szkrinnyik orosz agrárminisztert, akit a tervek szerint egy orosz üzletemberekből álló küldöttség kísér majd el Magyarországra.
mti
hírek innen, onnan
Itt a rendkívüli bejelentés – az USA megindította a megtorló csapásokat Irán ellen
Washington légicsapásokat indított, miután Iránhoz kötötték egy amerikai Apache helikopter lelövését.
Ennyi mindennel helyettesíthető a zsemlemorzsa
A zsemlemorzsa szinte minden magyar konyhában alapvető hozzávalónak számít, de korántsem pótolhatatlan. Mutatjuk, milyen kreatív és...
Nem a bőr vagy a raffia a nyár slágere: Ez a romantikus táskatrend tarol 2026 nyarán
A gyöngyös táskák idén nyáron mindenhol feltűnnek – és nem véletlenül. Ezek a különleges kiegészítők egyszerre romantikusak,...
Tűnnek el Eger régi, ikonikus épületei, helyi építészek a még meglévő, értékes házak védelembe vételét sürgetik
A város vezetése szerint azonban ez nemcsak bonyolult folyamat, a pénz is kevés rá.
Tarol a Toyota új villanyautója: egy óra alatt több mint 3000 rendelés érkezett
Úgy tűnik, a Toyota végre megtalálta azt az elektromos autót, amellyel komolyan beleszólhat az egyre kiélezettebb villanyautós versenybe. A...
Sokan nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki a szemüket nyáron: akár a látásuk is múlhat rajta
A kontaktlencse ma már több százezer magyar számára a mindennapok része, azonban a viselése nyáron nagyobb odafigyelést igényel.
Ősi gerincesek ivadékaival népesítették be a magyar folyót, 360 millió éve alig változtak
Különleges, ősi gerincesek tértek vissza a Rábába egy egyedülálló szakmai programnak köszönhetően.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Súlyos sértés a királyi esküvőn? Kamilla királynő olyat tett a menyasszonnyal, amit senki sem bocsát meg neki
Valóságos protokollháború robbant ki a hétvégi királyi menyegző után. Kamilla királynő olyan öltözékben jelent meg az ünnepségen,...
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Kiderült, mely iPhone-ok bírják el a mesterséges intelligenciával dúsított iOS 27-et
Az Apple bemutatta a mesterséges intelligenciával alaposan megtömött iOS 27-et, és a bejelentés után az is kiderült, mely modelleket...
Sokan nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki a szemüket nyáron: akár a látásuk is múlhat rajta
A kontaktlencse ma már több százezer magyar számára a mindennapok része, azonban a viselése nyáron nagyobb odafigyelést igényel.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


