Ezt olvasta már?


A cseri városrész rehabilitációjának fontos eleme az új busztelephely

A tervezett ütem szerint zajlik a helyi közösségi közlekedést kiszolgáló komplex busztelephely építése a Cseri úton. A székházban a nyílászárók behelyezése után már az irodák kialakítása zajlik, de a kivitelező jól halad a javítócsarnok munkálataival is.

- Minden egyes nagy beruházás városrészeket épít, tár fel vagy éppen rehabilitál, hiszen az új funkció betelepítése lökést ad az adott környék fejlődésének. Így van ez az új busztelephely esetében is, amely a Cser megújításának egyik fontos pillére - fogalmazott Szita Károly a létesítmény szerda délelőtti sajtóbejárásán. Kaposvár polgármestere hozzátette, ugyanezt a célt szolgálja a készenléti rendőrség új épülete, az új orvosi rendelő és a felújított, illetve felújítandó iskola és óvoda is.

Szita Károly kiemelte: a telephelyre azért is szükség volt, mert a vasútállomás melletti buszpályaudvart már kialakításakor, 1989-ben is ideiglenes megoldásnak tartották, amely nem volt alkalmas arra, hogy műszakilag kiszolgálja a helyi közösségi közlekedést. Kaposvár most az évszázad beruházási programja, a Németh István Program keretében, a közlekedési központ kialakításával párhuzamosan öt és félmilliárd forintból megépíti azt a komplex telephelyet, amely véglegesen otthont ad a helyi közlekedési társaságnak, illetve a 2015 őszén teljes egészében lecserélt buszflottájának. A forrás jelentős részét a kormánytól kapta Kaposvár.

- A cégünknek eddig nem volt telephelye, nem volt üzemanyag-vételezési lehetősége és műszaki vizsgabázisa, mindent bérelni kellett - mondta Veizer Jánosné. A Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója óriási lépésnek tartja, hogy egy telephelyen lesz a társaság központja, a javító műhely, a mosó, valamint a buszok parkolását és tankolását is biztosító bázis. Veizer Jánosné hangsúlyozta: a közlekedési központ szolgáltatásai - vizsgáztatás, tankolás - a lakosság számára is elérhetők lesznek.

A sajtóbejáráson elhangzott: a javítócsarnok tetejére napelemes rendszert telepítenek, míg a telephely mögötti négy hektáros területen napelemparkot épít a Kapos Holding, hogy telephelyének energiaigényét kielégítse, illetve, hogy a fel nem használt energiát értékesítse.

- Jelenleg 50 százalékos készültségben van a létesítmény, a munkák nagy része még idén elkészül, s utána a telep üzembe helyezésére fogunk koncentrálni. A beruházás várhatóan 2019 márciusára készül el - mondta a kivitelező konzorcium képviseletében Seres György létesítményi főmérnök.

Az 5,627 milliárd forint értékű beruházás az IKOP-3.2.0-15-2016-00002 azonosítószámú, „40 darab sűrített földgáz (CNG) hajtású autóbusz számára komplex telephely kivitelezése” elnevezésű projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

A vértanú Szent István szelídsége, bátorsága és megbocsátása kísérje mindazokat, akik konfliktushelyzetekben a párbeszédet,...

Az Ázsia Expressz 5 legdurvább kiborulása

Az Ázsia Expressz idei évada sem szűkölködött feszültségben: könnyekben, veszekedésekben, egymás kóstolgatásában 2025-ben sem volt...

Elképesztő „szörfözés”: ez lett 2025 legviccesebb videója a természetből

Idén, 2025-ben is kihirdették az esztendő legviccesebb természetfotója, videója verseny győzteseit. Érdemes megnézni, ahogy egy gém egy...

Nagyot borult egy kocsi – tűzoltók, mentők a helyszínen

Letért az útról és az árokba hajtott egy személyautó Székesfehérvár és Szabadbattyán között, a 7-es főúton, az Izabella dűlő...

Interjút adott Orbán Viktor édesanyja karácsony alkalmából

Amikor elkezdett politizálni, rendkívül ellene voltam – jelentette ki Sipos Erzsébet fiáról, Orbán Viktorról. Egy karácsonyi interjúban...

Karácsony első napján 130-nál is több helyszínre riasztották a tűzoltókat

Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz, 102 esetben pedig műszaki mentés...

Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó

A betlehemi csillag is hasonlóan gyönyörű lehetett.

Szankciókat jelentett be Kína húsz amerikai hadiipari vállalattal szemben

Kína szankciókat vetett ki pénteken húsz amerikai hadiipari vállalattal és tíz cégvezetővel szemben, egy héttel azután, hogy Washington...

„Mi ilyen tunkolós nemzet vagyunk"

Kaszás Kornél séf az angolnáról, a ki nem rendelt digesztívekről és a turizmusfejlesztés buktatóiról. Interjú!

Megérkezett a Netflix egészen váratlan és zseniális új sorozata

A Netflix legújabb koreai sorozata, a Cashero egészen új irányból közelíti meg a szuperhős‑mítoszt.

Ez a három mondat azonnal szerethetőbbé tesz

Gondoljon csak bele: mikor érezte utoljára, hogy valaki igazán figyel önre? Nemcsak udvariasan bólogatott, nem a telefonját nyomkodta...

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

Mutatjuk a darts-vb legmenőbb zenéit és bevonulásait

Ma szünetel a darts-vb, de ma sem maradsz darts nélkül.

Bulvár

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert

Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését

A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.

blogmorzsák

„Lélekben úgyis otthon leszek” - milyen volt az írók karácsonya?

Csillogó díszek, terített asztal, és az elmaradhatatlan fotó a fa előtt az ajándékkal.