Ezt olvasta már?


A boszniai háborúról forgat filmet Tom Hardy

A boszniai háborút feldolgozó filmben játszik a közeljövőben Tom Hardy brit színész - közölte értesülését a Nezavisne Novine című boszniai újság a honlapján szerdán.

A My War Gone By, I Miss It So (A háborúmnak vége, annyira hiányzik) című film Anthony Loyd angol újságíró és haditudósító azonos című könyve alapján készül. Az 1999-ben megjelent kötet az egykori haditudósító életéről, a hadseregben szerzett tapasztalatairól, valamint az 1992-1995-ös boszniai háború hadszínterein töltött időszakról és az ottani benyomásokról szól.

A történet szerint a világban a helyét kereső 26 éves főszereplő az alkohol- és droghasználatot egy másik függőségre, a hadszíntér adrenalinjára cseréli.

Tom Hardy számára nem lesz idegen a harctéri szerep, korábban Az elit alakulat című második világháborús sorozatban is megjelent, a legutóbb pedig a múlt héten bemutatott Dunkirk című háborús történelmi drámában játszott. A színész szerint a boszniai háborúról szóló film egy brutális és érzékeny történet, amely a függőségről és a háborús tapasztalatokról szól. "Anthony (Loyd) története a szavaival és a tapasztalataival is megérintett, és úgy gondolom, fontos hangot és fontos történetet közvetít" - fogalmazott Hardy.

A filmet Gavin O'Connor rendezi, akit a közönség például A könyvelő című, Ben Affleck főszereplésével készült film készítőjeként ismerhet, de dolgozott már együtt Tom Hardyval is a Warrior - A végső menet című moziban.

Az 1992-1995-ös boszniai háborúról - amelyben mintegy százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát - az utóbbi több mint két évtizedben számos film készült, saját értelmezésben mutatta be az ott történteket többek között Angelina Jolie, Emir Kusturica, Michael Winterbottom, John Moore és Fernando León de Aranoa is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Annyira sok, egyúttal veszélyes medve él egy országban, hogy elkezdték azokat megenni

A csúcsragadozótól a tányérig: a japán medveválság kulináris őrületet, egyben óriási üzletet indított el.

Sokkolta a világot a legbizarrabb karácsonyi hagyomány, ilyenről még soha nem hallottál

Olyan titkos rituálé látott napvilágot, amelyben a vallásos áhítat és a legvadabb gyermeki játék találkozik egy egészen képtelen...

A legszentebb futballünnep a középkorban indult, idén viszont felrúgják a hagyományt

Egyetlen mérkőzést rendeznek a Premier League 2025-ös Boxing Day-játéknapján.

Mennyi képernyőidő fér bele naponta egy gyereknek?

A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A...

Most éppen mindenen túltesz a ChatGPT

Az OpenAI ChatGPT mesterséges intelligenciája mostanra olyan dolgokat is képes megcsinálni, amit eddig nem, a Photoshopot és az Acrobatot is...

Melleinél csak a szíve nagyobb, mindent kipakolt a gigakeblű álomnő

Mikayla keblére öleli minden rajongóját a szeretet ünnepén.

Beindult a kebelcsoda matektanárnő, less be a szőke bombázó kombinéja alá

Ebanie Bridges pár nap múlva már bokszmeccsen bizonyíthat.

Ingatlanpiaci legek 2025: milliárdos villától az egymilliós házig

A Duna House éves tranzakciós adatai szerint a 2025-ös ingatlanpiacot a főváros és a vidék közötti különbségek növekedése, valamint...

A közönséges dió felhasználása a gyógyászatban és a konyhában

A közönséges dió (Juglans regia) hazánkban mindenütt elterjedt fa, jellegzetes illata van, de nem őshonos, feltételezések szerint a római...

Rendkívüli csapásról tett azonnali bejelentést az USA – karácsony éjjelén csapott le a hadsereg

Az Egyesült Államok karácsony éjjelén légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam harcosai ellen Nigéria északnyugati részén, miután...

Ez a legerősebb angyalszám. Mutatjuk, mit üzennek neked az angyalok, ha mindenhol ezt a számot látod

Ha egy bizonyos szám újra és újra felbukkan az életedben – órán, rendszámon, telefonszámban vagy akár egy blokk végén –, az a...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0