A Hertha-szurkolók a magyar edzőt bírálják
Három meccsből hármat bukott a német másodosztályban a berlini focicsapat, a drukkerek a trénert kritizálják.
hirdetés
Nem kímélik a berlini futballszurkolók Dárdai Pált: csapata, a Hertha a Bundesliga II 3. fordulójában is kikapott, ezúttal a Hamburg vendégeként szenvedett 3-0-s vereséget. A berlini együttesben ezúttal is kezdő volt a magyar vezetőedző két fia, ifjabb Dárdai Pál és Dárdai Márton, a harmadik fivér, Bence nem jutott szóhoz.
A három forduló alatt nemhogy pontot, de még gólt sem szerzett az élvonaltól a nyáron elköszönő együttes, lassan nem a visszajutás lesz a feladat, hanem a bennmaradás a Bundesliga II-ben. A Hertha szimpatizánsai Dárdait kritizálták, az egyikük azt írta, sajnálja, hogy nincs még egy lánya, mert ő is játszhatna. Egy másik pedig ironikusan azt, három meccsen nulla pont és nulla gól, csak egyetlen kiút van, igazolni kell még egy Dárdait...
– Rossz volt a támadójátékunk, többet vártam – értékelt bosszúsan Dárdai a Skynak, aki szerint megérdemelték a vereséget. – Az első félidőben a saját vesztünket okoztuk, elkövettünk néhány hibát... A héten még azt hittem, hogy nyerhetünk Hamburgban, de nem lett belőle semmi. Az edzéseken minden jól megy, aztán a meccsek nem sikerülnek, változtatnunk kell.
blikk.hu
hírek innen, onnan
Már biztos: a leállás szélére került az amerikai kormányzat
Az amerikai kormányzat a részleges leállás szélén áll, mivel a képviselőház republikánus képviselői és a szenátusi demokraták...
Megint kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben
Háromgólos vereség Dániában.
Újabb United-szégyen, közel lehet a kudarcedző kirúgása
A Manchester United hét forduló alatt négyszer kapott ki a bajnokságban.
Az otthonában hunyt el a 43 éves férfi, majd megette a macskája
Két hónapig feküdhetett holtan az otthonában a cica tulajdonosa. A négylábút a túlélési ösztöne bizarr dologra vitte rá.
Súlyos állítás Kozma Zsuzsa haláláról: nem volt képesítése a magyar férfinek, aki a túrát szervezte - Nyilvánosan beszélt a tragédiáról
Nem ez az első tragédia a férfi által szervezett túrákon - értesült a Naphire.hu. Ugyanakkor a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség...
Hiába lett pozitív Travis Barker Covid-tesztje, a babavárót megtartották - a szokásos smárolással
Covid ide, Covid oda, a buli nem várhat.
Manipulatív kérdőív ellen tiltakozik az ácsi katódgyár ügyében a helyi civil csoport
Tiltakozik a helyi civil csoport.
Deformációs zóna érte el Magyarországot
Szinte teljesen egyenes a hidegfront felhőzete hazánk felett: a magasban fölöttünk találkozik a hidegfrontot szállító nyugatias áramlás...
Átmenetileg lekerült az OTP az ukránok feketelistájáról, de Magyarország így is blokkolja a hadisegélyt
Nem elégedett a külügy az ideiglenes felfüggesztéssel.
Győrfi Pál szerint „nem volna helyénvaló érdemben reagálni” Karácsony Gergely mentőautós posztjára
Videóval bizonyította Karácsony Gergely főpolgármester, hogy elférnek a mentőautók a bójákkal leválasztott kerékpársávokon az Üllői...
Gyilkosság történt a királyi családban, hatalmas a gyász
A brit királyi család gyászol.
„Én is belehaltam azért lelkileg” - Majka kitálalt Curtisről, így próbált segíteni neki
Majka nemrég Hajdú Péter műsorában vallott a Curtissel való szakításáról. A két zenész tavaly nyáron döntött úgy, hogy nem...
Sport
Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?
Az előző bajnokság ezüstérmese három meccse nem nyert meccset, sőt, gólt sem lőtt. A hétvégi Diósgyőr elleni meccs után nagy bajba kerülhetnek.
Ilyen tizenegyest biztos, hogy még soha, sehol nem látott korábban - videó
A szenegáli focista alighanem beírta magát a játék történelmébe.
A magyar kapus drámája: újra meg kell küzdenie a posztért, ami egyszer már az övé volt
Csapatkapitányként sérült meg, most újra ki kellene szorítania riválisát a kapuból.
Itt a nagy bejelentés: megrendezik az évszázad bokszrangadóját
Végre összecsap egymással a két veretlen nehézsúlyú ökölvívó.
Valami nem kerek Orbánék klubjánál, fontos vezetőt menesztettek
Azonnali hatállyal elküldték.
Liverpooli csapattársai Szoboszlainak: Jobb vagy ennél, tesó!
A lövése viszont 110-et is megérne.
Húsz év után távozik a fehérvári focicsapat stábjának egyik legfontosabb tagja
2003 óta volt részese a klub sikereinek, most azonban átadja a helyét a bizalmi poszton.
Gólt szerzett a magyar válogatott játékos az éllovas ellen
Erdély Csanád gólt ütött és gólpasszt adott a dán jégkorong-bajnokság éllovasa, az Aalborg ellen, a vendég Esbjerg pedig 5–4-re győzött.
Ennél szánalmasabb bohóckodást idén még biztosan nem látott - videó
A belga válogatott sztárjának mutatványánál csak a bíró reakciója volt siralmasabb.
Borzalmas ügyetlenség: óriási helyzetet hagyott ki a Zalaegerszeg focistája - videó
Közvetlen közelről nem tudott az üres kapuba lőni a Puskás Akadémia elleni meccsen.
Kis híján „belehalt” a belga szélső abba, hogy hozzádobták a labdát
Szánalmas bohóc lett Yannick Carrascóból, nehéz eldönteni, hogy Diego Simeone büszke lenne-e rá vagy tarkón csapná.
Sergio Ramos góljával nyert rangadót a Barcelona
Egy gól döntött a Barcelona és a Sevilla meccsén, egy öngól.
Bulvár
„A nő, akivel a férjemnek viszonya volt, felhívott és kitálalt” – Igaz válási történetek
Se szeri, se száma a lánykérős videóknak a neten, de arról sokkal kevesebben beszélnek őszintén, hogyan mondták el a párjuknak, ha válni akartak. Az alábbi nők a WomensHealthMaggel osztották meg kendőzetlenül a f
Dráma a budapesti buszon: a 17 éves lány hiába könyörgött segítségért a sofőrnek, hidegen hagyták a történtek
Hiába szólt a fiatal lány a sofőrnek, az nem segített neki.
„Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt”
Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.
Putyin meglepő kijelentést tett - az ukránok Orbán Viktornak üzentek
A háború 583. napja volt a pénteki. Hírösszefoglaló az elmúlt órák eseményeiről.
Újabb háború készül Magyarország szomszédjában? Amerika figyelmeztette a szerbeket
Példátlan méretű katonai csapatösszevonásokat lát Szerbiában a koszovói határ mentén az Egyesült Államok.
A 87 éves Alain Delont így ölelte lánya: Anouchka a posztjával keményen nekiment apja élettársának
Alain Delon lánya, Anouchka nem hagyja, hogy bemocskolják a színész becsületét.
Több járatot is törölni kellett: újra lezárják a világot az újonnan dübörgő koronavírus miatt?
Több járatot is törölni kellett koronavírus miatt
Száz vendéget utaztat dominikai esküvőjére a TV2 sztárpárja
Mindenkinek ők vesznek jegyet.
1 hétig napi 3 liter vizet ittam, ennyit változott tőle a bőröm: képeken a bizonyíték
Az egyik legolcsóbb szépségtanács, amit lépten-nyomon olvasni, hogy igyunk sok vizet. De vajon tényleg működik? Újságírónk szó szerint a saját bőrén tapasztalta meg a belső hidratálás hatását.
Furcsa szaga volt a férjének, ezért orvoshoz mentek. Nem hitt a fülének, mi a diagnózis
Hihetetlen, hogy ilyen létezik.
A nagy hódító iszonyatos végzete – élve temethették el Nagy Sándort
Egy relatíve új tudományos elmélet szerint Nagy Sándor lehetett a leghíresebb ember, akit élve temettek el.
Mi történhetett? Pintér Sándor azonnali hatállyal menesztette az idegenrendészeti főigazgatóság vezetőjét
Halmosi Zsolt vezetői kinevezését indoklás nélkül vonta vissza a belügyminiszter. Menesztette a Komárom-Esztergom megyei főkapitányt is.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje