Ezt olvasta már?


A Halott Pénz is fellép az Eurojackpot Szuperkoncerten

A Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, DR BRS dj-producer és vendégei, valamint Király Viktor is fellép az idei Eurojackpot Szuperkoncerten a budapesti Puskás Aréna Szoborparkban szeptember 23-án.


hirdetés

A Szerencsejáték Zrt. ötödik alkalommal rendezi meg egyik legnagyobb, ingyenes programját, amelyhez idén is kapcsolódik egy jótékonysági akció: a helyszínen értékesített szerencsejáték-termékek után befolyt összeget teljes egészében az Ökumenikus Segélyszervezet kapja - emelte ki Mager Andrea, a nemzeti lottótársaság elnök-vezérigazgatója a koncertről tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: tavaly hatmillió forint adomány gyűlt össze a koncerten. A befolyó összeget az idén is többek közt hátrányos helyzetű családok felzárkóztatására fordítják.

Mager Andrea felidézte, hogy a tavalyi koncertet élőben mintegy 50 ezren hallgatták, online pedig 60 ezren követték, ezért idén is több tízezer emberre számítanak.

Az estén elsőként DR BRS dj-producer és vendégei lépnek színpadra, korábban nem látott zenekari felállásban, majd ByeAlex és a Slepp, végül a Halott Pénz ad koncertet, akik rendhagyó színpadtechnikával is készülnek.

A Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelősségvállalásának központjában már húsz éve a fogyatékossággal élők állnak, ezért ők egy külön, a színpad közvetlen közelében kialakított, akadálymentes lelátóról nézhetik majd a zenei produkciókat, valamit a helyszínt is egy különálló, kizárólag számukra kialakított beléptetési ponton keresztül közelíthetik meg.

Mindezek mellett a koncertre érkezők idén is ötven százalékos menettérti kedvezményben részesülhetnek szeptember 23-án a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain. A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Átmenetileg lekerült az OTP az ukrán szankciós listáról

Korábban orosz háborús gépezetet támogató bankként kerültek fel oda. A magyar kormány viszont azt mondta, addig megvétózza a közös...

Szomorúság Manchesterben, parádézva nyert az Arsenal Kerkezék ellen

Kerkezék sem találták az ellenszert az Arsenal dinamikája ellen, miközben Manchester egyik fel sem lehet elégedett.

Sáfrány Emese: „Kemény hónapok állnak mögöttem”

Sáfrány Emese a Sztárboksz új évadára készül, és nem szeretne csalódást okozni, és biztosak lehettünk abban, hogy nem is fog.

Gulyás Gergely: az új kongresszusi központ a konferenciaturizmus balatoni fővárosává teszi Balatonfüredet

Az új kongresszusi központ a konferenciaturizmus balatoni fővárosává teszi Balatonfüredet – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető...

5 sikkes ruhadarab a párizsi nők szekrényéből, amit neked is be kell szerezned

Párizs a divat fővárosa, és a párizsi nőkről azt gondoljuk, hogy mindig divatosak és elegánsak. Valószínű, hogy persze nekik is vannak...

Ezt idd lefekvés előtt, ha nem tudsz aludni az orrdugulástól: a gyomrod is hálás lesz érte

Ennek a forró italnak a fogyasztása segíthet kitisztítani az eldugult orrot, ami megkönnyítheti az elalvást.

Az örök kérdés: ly vagy j?

Az ly és j kérdése még azokon is kifog, akik úgy hiszik, jók nyelvtanból.

Halloween és Oktoberfest egyszerre? Ilyen is csak Amerikában fordulhat elő

A belföldi turizmus, mint szakmai fogalom népszerűsítése elég erőltetett lenne az Egyesült Államokban, hiszen minden állam akkora, hogy...

Robotpincér szolgálja ki a vendégeket ebben a hazai étteremben

Egyedülálló elvek mentén működik a kecskeméti menüző: fél óra alatt megebédelhetünk Bella segítségével.

Lehet ezt még követni? Így tudtok utazni Bécs és München vagy Salzburg közt, és vissza

Magyarország felé valamennyi Railjet továbbra is a teljes útvonalán közlekedik, utasaiknak Bécsben nem kell átszállniuk, míg a másik...

0

Sport

Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?

Az előző bajnokság ezüstérmese három meccse nem nyert meccset, sőt, gólt sem lőtt. A hétvégi Diósgyőr elleni meccs után nagy bajba kerülhetnek.

Ilyen tizenegyest biztos, hogy még soha, sehol nem látott korábban - videó

A szenegáli focista alighanem beírta magát a játék történelmébe.

A magyar kapus drámája: újra meg kell küzdenie a posztért, ami egyszer már az övé volt

Csapatkapitányként sérült meg, most újra ki kellene szorítania riválisát a kapuból.

Itt a nagy bejelentés: megrendezik az évszázad bokszrangadóját

Végre összecsap egymással a két veretlen nehézsúlyú ökölvívó.

Húsz év után távozik a fehérvári focicsapat stábjának egyik legfontosabb tagja

2003 óta volt részese a klub sikereinek, most azonban átadja a helyét a bizalmi poszton.

Gólt szerzett a magyar válogatott játékos az éllovas ellen

Erdély Csanád gólt ütött és gólpasszt adott a dán jégkorong-bajnokság éllovasa, az Aalborg ellen, a vendég Esbjerg pedig 5–4-re győzött.

Ennél szánalmasabb bohóckodást idén még biztosan nem látott - videó

A belga válogatott sztárjának mutatványánál csak a bíró reakciója volt siralmasabb.

Borzalmas ügyetlenség: óriási helyzetet hagyott ki a Zalaegerszeg focistája - videó

Közvetlen közelről nem tudott az üres kapuba lőni a Puskás Akadémia elleni meccsen.

Kis híján „belehalt” a belga szélső abba, hogy hozzádobták a labdát

Szánalmas bohóc lett Yannick Carrascóból, nehéz eldönteni, hogy Diego Simeone büszke lenne-e rá vagy tarkón csapná.

Sergio Ramos góljával nyert rangadót a Barcelona

Egy gól döntött a Barcelona és a Sevilla meccsén, egy öngól.

0

Bulvár

„A nő, akivel a férjemnek viszonya volt, felhívott és kitálalt” – Igaz válási történetek

Se szeri, se száma a lánykérős videóknak a neten, de arról sokkal kevesebben beszélnek őszintén, hogyan mondták el a párjuknak, ha válni akartak. Az alábbi nők a WomensHealthMaggel osztották meg kendőzetlenül a f

„Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt”

Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.

Putyin meglepő kijelentést tett - az ukránok Orbán Viktornak üzentek

A háború 583. napja volt a pénteki. Hírösszefoglaló az elmúlt órák eseményeiről.

Újabb háború készül Magyarország szomszédjában? Amerika figyelmeztette a szerbeket

Példátlan méretű katonai csapatösszevonásokat lát Szerbiában a koszovói határ mentén az Egyesült Államok.

A 87 éves Alain Delont így ölelte lánya: Anouchka a posztjával keményen nekiment apja élettársának

Alain Delon lánya, Anouchka nem hagyja, hogy bemocskolják a színész becsületét.

Mi történhetett? Pintér Sándor azonnali hatállyal menesztette az idegenrendészeti főigazgatóság vezetőjét

Halmosi Zsolt vezetői kinevezését indoklás nélkül vonta vissza a belügyminiszter. Menesztette a Komárom-Esztergom megyei főkapitányt is.

1 hétig napi 3 liter vizet ittam, ennyit változott tőle a bőröm: képeken a bizonyíték

Az egyik legolcsóbb szépségtanács, amit lépten-nyomon olvasni, hogy igyunk sok vizet. De vajon tényleg működik? Újságírónk szó szerint a saját bőrén tapasztalta meg a belső hidratálás hatását.

A nagy hódító iszonyatos végzete – élve temethették el Nagy Sándort

Egy relatíve új tudományos elmélet szerint Nagy Sándor lehetett a leghíresebb ember, akit élve temettek el.

0