Ezt olvasta már?


A Bankszövetség azt reméli, hogy jövőre megszűnik a bankadó

A Magyar Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele.

Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az Inforádió Aréna című műsorában hétfőn este kifejtette: az utóbbi időben nyitottabbá, konstruktívabbá vált a szektor és a kormányzat közötti együttműködés. A bankok a kormánytól elsősorban kiszámítható környezetet várnak, és azt, hogy a terheket a gazdaság valamennyi szereplője, valamennyi ágazat arányosan viselje. Ha lesz európai banki különadó, a magyar adó is erre a szintre csökken, de a Bankszövetség azt reméli: a várható növekedési áldozat miatt végül nem lesz új típusú európai bankadó jövőre, így Magyarországon is teljesen megszűnik ez a teher.

Az árfolyamgát új rendszeréről azt mondta: ezzel az ügyfelek rosszul nem, csak jól járhatnak, így népszerű termék lesz, számításaik szerint a devizahitelesek legalább 50, de akár 90 százaléka is élhet az új lehetőséggel.

Úgy vélte, hogy a parlament elé terjesztett szöveg nem változik lényegesen, a kormány ragaszkodik majd a Bankszövetséggel közösen elfogadott szakmai programhoz.

Az új árfolyamgát miatti szerződésmódosításokra felkészült a bankszektor, bár óriási terhet jelent, hiszen 10 év alatt felgyűlt devizahitel-állomány átszervezését kell néhány hónap alatt megoldani. Rohanásra nincs ok, az év végéig lehet igényelni az árfolyamrögzítést, de a Bankszövetség főtitkára azt javasolta az ügyfeleknek, hogy előzetesen kérjenek időpontot a bankjuktól, előre tájékozódjanak, és tudjanak jól kérdezni.

Az új lehetőséggel az ügyfél megtakarítása és a banki teher is a forint árfolyamának függvénye, a törlesztőrészletek néhány tízezer forinttal csökkenhetnek, a bankok terhe több tízmilliárd forintra rúghat.

Az önkormányzatok helyzetét firtató kérdésre Kovács Levente elmondta, hogy a több ezer önkormányzatból néhány száznak van devizahitele, amelynek felvételkor az önkormányzatok diktálták a feltételeket, ahogy a kötvénykibocsátásoknál is. A banki szektor egységesen azt a véleményt képviseli, hogy a szerződéskötéskor jogszerűen jártak el, és nincs miről vitázni.

Az EU/IMF-megállapodásra nagy szükség van, olyan stabilitási tényezőt jelent, amely a pénzügyi piacokra nyugalmat hoz - húzta alá a Bankszövetség főtitkára.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Gálvölgyi János megrázó vallomása Márkus Lászlóról: a karjaiban halt meg kollégája

Gálvölgyi János ott volt Márkus Lászlóval az utolsó pillanataiban.

Virág Barnabás: Jó úton vagyunk, hogy az inflációs hajlamokat tartósan megtörjük

A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán...

„Sulyok Tamás csak az időt húzza Orbán Viktor kedvéért, ezt az Alkotmánybíróság döntései olyanok, mintha egy bűnözőt kérdeznénk, mire ítélné magát”

Miután Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult, az gyorsan, alig egy nap alatt ki is adták egy alkotmánybírónak az elmozdításával...

Káosz jöhet a vb-n, tízezrek maradhatnak közlekedés nélkül

Közel 50 ezer szurkoló közlekedése bizonytalan a teltházas vb-meccs előtt New Jerseyben.

Üres székek a vb-meccsek lelátóin: a szurkolók a magas jegyárakra panaszkodnak

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos közlése szerint 44 985 néző volt kint a guadalajarai Akron Stadionban a Koreai...

Ennyit a megújulásról: borítékolható, hogy Orbán Viktor marad a Fidesz élén

Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz. 

Putyin hadserege már a NATO kapujában, de nem vagyunk rá felkészülve

Frissen előkerült műholdfelvételek tökéletesen bemutatják, hogy Putyin jelentős haderőfejlesztésbe kezdett a szomszédban.

Egyetlen gázfröccs, és mindenki kapaszkodik: ilyen a Tesla 507 lóerős családi autója

Kevés autó kap akkora figyelmet manapság, mint a Tesla Model Y. Nem véletlenül és nem érdemtelenül. Az amerikai gyártó szabadidő-autója...

A Fidesz Orbán Viktorral száguld a teljes lenullázódás felé

Akár egy éven belül is megszűnhet a Fidesz, ha így folytatják – hangzott el a Népszava közéleti podcastje, a Hol élünk? legújabb...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

0
0

Bulvár

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

0