57. Közgazdász-vándorgyűlés: a klímaváltozásról Nyíregyházán
A fenntarthatóság és a klímaváltozás okozta gazdasági, nemzetgazdasági és társadalmi kihívások adják a központi témáját az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) éves konferenciájának.
Az 57. Közgazdász-vándorgyűlésre 800–900 szakembert vár 2019. szeptember 5. és 7. között a Nyíregyházi Egyetemre a Kárpát-medencéből és a visegrádi országokból az MKT. A háromnapos tanácskozás előadói között ott lesz Áder János köztársasági elnök, Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes is.
A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciája öt év után tér vissza ismét a szabolcsi megyeszékhelyre. Akkor az uniós tagságunk tízéves évfordulója adta a konferencia központi témáját: az elkötelezettségnek és a nyitottságnak a gazdasági növekedésben betöltött szerepét vizsgálta meg a tanácskozás mintegy félezer résztvevője és több mint száz előadója. Idén a környezeti-társadalmi fenntarthatóság és a klímaváltozás elleni küzdelem témája köszön vissza a szeptember 5-i nyitó és a szeptember 7-i záró plenáris ülés, valamint a szeptember 6-i szekcióülések programjában és előadásaiban is. A plenáris ülések előadói között megerősítette részvételét Áder János köztársasági elnök, Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Nagy István agárminiszter, Domokos László számvevőszéki elnök, valamint Bertrand Bonhomme, a Michelin Group fenntarthatóságért felelős globális igazgatója is.
A Nyíregyházi Egyetemen megrendezendő, mintegy 900 fős konferencia jelentőségét mutatja, hogy az előadók között ott lesz a kormány három minisztere, három államtitkára és három helyettes államtitkára, hat kereskedelmi bank elnök-vezérigazgatója, az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, több nagyvállalat vezérigazgatója, több színházigazgató, két közgazdász akadémikus, valamint két olimpiai bajnokunk is.
A hét egész napos szekció több mint száz előadója olyan témákat jár majd körbe, mint az államháztartás és a bankrendszer fenntarthatósága; a Növekedési Kötvényprogram eddigi tapasztalatai; az azonnali fizetési rendszer bevezetésének aktualitásai; de szó esik majd a munkaerőhiányról mint a versenyképességet hátráltató tényezőről; a klímaváltozás várható hatásairól az agrárágazatban; az EU-ban várható változásokról; innovációról, mesterséges intelligenciáról, robotizációról; a startupok számára kedvező üzleti környezet feltételeiről; a sport gazdaságtanáról vagy éppen a színházak fenntartható finanszírozásáról.
Az 57. Közgazdász-vándorgyűlés részletes programja megtalálható a konferencia honlapján, a http://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu oldalon.
Forrás: profitline.hu
hírek innen, onnan
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
A testünk még mindig azt hiszi, hogy oroszlánokkal harcolunk, amikor stresszelünk
Szervezetünk a túlélésre játszik. Csak az a baj, hogy állandóan.
9 szuper családi program a téli szünet hátralévő napjaira
A karácsonyi láz lassan csillapodik, de a téli szünetnek még közel sincs vége. 9 remek családi programot ajánlunk, hogy a hátralévő 9...
Karácsonyra kapott ajándék magyarországi webáruházból: így járhat el, ha gondja van vele
Fontos pontosan tisztázni, milyen okból történne a visszaküldés a webáruházba.
Egészen meglepő, mennyire beleszól a Mars a Föld éghajlatába
A Föld klímáját finom, de könyörtelen kozmikus ritmusok vezérlik, kiderült, hogy Marsnak is kulcsszerep jut ebben, méghozzá sokkal...
Milliárdos változás előtt a mobilpiac, mindenkit érint
Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes...
A magyar autóvásárlók igényei miatt megfordult a kedvező tendencia
Annak ellenére, hogy a technológia fejlődik, a Magyarországon forgalomba helyezett új személyautók átlagos szén-dioxid-kibocsátása...
Katonai akciót indított az éjszaka Trump: ezzel indokolta a lépést
A bejelentést Donald Trump amerikai elnök tette meg csütörtök este washingtoni idő szerint.
„Én már megkaptam a legszebbet: a lányomat” – Csézy megható őszinteséggel beszélt az első, hármasban töltött karácsonyról
A januárban született Elizabet, vagyis Böbike érkezése tette teljessé a család életét. Az ünnepi asztalra bejgli és halászlé is...
Rénszarvasos pizsamában ünnepelt a teljes család? Kiderült, mi áll a karácsonyi őrület hátterében
Egy vicces családi videó indította el a lavinát, de a szokás valójában a nagyszüleink idejéből ered. Mutatjuk a teljes történetet.
„A fiam évi 33 milliót keres, mégsem talál feleséget”
A fiatal teljesen felhagyott a randizással.
NB I: Ő lett 2025 felfedezettje a klubtulajdonosoknál és a vezetőknél - exkluzív
Év vége közeledtével a csakfoci.hu immáron tizenegyedik alkalommal jelentkezik rendhagyó, exkluzív szavazásával. A 12 NB I-es klub...
Sport
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot
2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Megszülettek a magyar kézilabda-válogatott alapemberének ikrei
Győri-Lukács Viktória szenteste jelentette be a hírt.
Bulvár
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen
Minden perc számított.
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert
Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.
Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket
A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


