Korábbi cikkeink
Testről és lélekről: Oscar-jelölés!
Vérfagyasztó családi horror Nyíregyházán
Pécsi koncerttel kezdődött az Arany 200 országos lemezbemutató turné
Megszűnik a 40-es körzet, a kék szám
Nyíregyháza büszkesége megállta a helyét a világ legjobbja ellen!
243 ezres négyzetméterárat kérnek Nyíregyházán
Diákok, figyelem! Nyíregyházán is megkezdődött a visszaszámlálás
Kimozdult a magyar: rekordot döntött tavaly a belföldi turizmus
Száztízzel lehet repeszteni Kassa felé
Most úgy tűnik, nem lesz forró a tavasz
Hatvanöt éve uralkodik II. Erzsébet
Magyar a világ vezető e-bike szoftver cége
A sátán fattya megyei díszbemutatója Nyíregyházán
Őzet gázolt egy személygépkocsi
Női röplabda CEV Kupa - Kettős vereséggel búcsúzott a Nyíregyháza
A KSH szerint tavaly csak 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak
Két év: legalább három választás
Egyre vonzóbbak a fogyasztóbarát lakáshitelek
Összefoglaló a 13. Sípmester fesztiválról
Megszépül Nyíregyháza patinás épülete
A gazdag gazdagabb lett, a szegény szegényebb
Megszűnhet a pernyehullás az ajkai erőműben
Kedd reggeli baleset a Kassai úton
Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész
Már csak 12 takarékszövetkezet van országszerte
Emléktáblát avattak vasárnap Nyíregyháza főrabbija tiszteletére
Az NB I-ben folytathatja Rudolf Gergely
Meghalt a magyar hiphop-színtér ismert pécsi alakja
Magyar Bor Nagydíj: villányi és somlói győztes
Már 3 millió éjszakát töltöttünk déli szomszédainknál
Fejedelmeink mesés kincsei: meghosszabbították a kiállítást
Véget ért az idei karácsony is
Bátrabbak a háztartások, viszik a hiteleket
Ezek a változások rajzolhatják át idén a lakáspiacot
Tovább nyomoznak a Nyíregyházán talált, halott csecsemő ügyében
Ha hétvége, akkor bábszínház Nyíregyházán
Negyvenezer cég "ment a levesbe"
A 100 ezredik elektromos meghajtású autóját ünnepelte a BMW
Tragédiát előzött meg az érzékelő Nyíregyházán
Emelkedik több szociális ellátás összege
Országszerte okoztak kisebb tüzeket a tűzijátékok
Több családokat érintő jogszabály változik
Szombathelyen született az első gyermek
Az asztrológus szerint erre számíthatnak a magyarok 2018-ban
Volt telitalálat az ötös lottón
Nokedli története: nyomozókutya lett a halálra ítélt négylábúból
hírek innen, onnan
Dúró Dóra bíróság elé áll, lemondott mentelmi jogáról
Az idei ARC-kiállítás egyik plakátján az anyaság mindennapi küzdelmeire rávilágító kifejezések szerepeltek, de ezeket Dúró Dóra...
Vélhetően dróntörmeléket találtak Romániában egy Ukrajna elleni orosz támadás után
A román védelmi minisztérium arra figyelmeztette a lakosságot, hogy keressenek menedéket.
Meglepő új szabály a repülésben: ezeknek az utasoknak két jegyet kell venniük
Szigorítja ülésfoglalási rendszerét a légitársaság, egyes utasoknak ezért előre kell megvenniük két jegyet.
Tízezrével ölik le a tyúkokat Hollandiában
Több tízezer tyúkot öltek le Hollandiában, miután madárinfluenzát fedeztek fel a flevolandi Swifterbant, valamint a gelderlandi Bennekom...
Közel 2 milliárd forintért adott el OTP-részvényeket az igazgatósági taghoz közeli cég
Az OTP bejelentette, hogy a Nagy Györgyhöz közel álló Westbay Kft. közel 2 milliárd forintért adott el hétfőn OTP-részvényeket.
Az RTL komoly csapást mért a TV2-re, a Holdról is látszik
Úgy tűnik az RTL jöhet ki győztesen ebből a hosszú évek óta tartó versenyből.
Nem hittek a szemüknek a hotel vendégei, amikor meglátták mit csinál az alkalmazott a pezsgőfürdőben: videón az eset
Videóra vették a döbbenetes jelenetet.
Ebben a pillanatban jött: az utcán összeverték a Virtuózok sztárját
György-Horváth Zente, a Virtuózok című tehetségkutató műsorban megismert fiatal hegedűművész a napokban osztotta meg egy...
Mindenki Szoboszlaival volt elfoglalva, pedig mást se csinált, csak felvett egy merész szettet
Tényleg ennyire kirívó lenne a válogatott összetartására érkező Szoboszlai Dominik megjelenése?
Félelmetes erősségű napkitörés: veszélyben van a Föld?
2024 óta nem volt ilyen erős kitörés, rádiókimaradások történtek.
A fordítottat szeretnék – mondták a kertészek, stabil eredmény birtokában
Stabil eredményt hozott az idei szezon a 450 szentesi zöldségtermelőt tömörítő DélKerTÉSZ-nél. Bár az első félévben a megtermelt...
Plakátháborúval tüntetné el a Kutyapárt a gyerekeket riogató tankokat Budapest XXII. kerületében
Megint ellepték az országot az Orbán-kormány propagandaplakátjai, az ellenzéki párt Budafok-Tétényben vette fel a harcot ellenük.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését
Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Bulvár
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
A lecsavarhatatlan kupakok után ismét gigászi átalakulás jön a palackoknál
Az amerikai turisták sem kedvelték Magyarországon a lecsavarhatatlan kupakokat, de a szabályt minden gyártónak alkalmaznia kell.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Megszólalt a holtan talált orvosnő lánya
A holtan talált szekszárdi orvosnő lánya szerint két órán keresztül észre sem vették a kórházban édesanyja távozását.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja
Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.
Megrázó részletek a holtan talált szekszárdi főorvosnő ügyében
Szegeden kudarcba fulladt a keresés az eltűnt főorvosnő ügyében.
blogmorzsák
Magyar zenei sikerek Amerikában
A The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban.
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Kedd reggeli baleset a Kassai úton
- Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész
- Már csak 12 takarékszövetkezet van országszerte
- Emléktáblát avattak vasárnap Nyíregyháza főrabbija tiszteletére
- Az NB I-ben folytathatja Rudolf Gergely
- Nem akarnak suliba menni!
- Megdőlt a nappali melegrekord
- Meghalt a magyar hiphop-színtér ismert pécsi alakja
- Magyar Bor Nagydíj: villányi és somlói győztes
- Már 3 millió éjszakát töltöttünk déli szomszédainknál
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

